Rólam

Nő egy díjjal a kezében.

Wastl Hajnalka vagyok az Individuell esküvői ruhaszalon alapítója és tulajdonosa. Már kislánykoromban tudtam,hogy különleges ruhák tervezésével és készítésével szeretnék foglalkozni,akkor még csak álom volt egy esküvői ruhaszalon mára már valóság lett. 28 évvel ezelőtt 1995-ben végeztem el a női ruhakészítő szakmát amit elég hamar tovább is fejlesztettem. Budapesten szereztem még több egyedülálló szakmai tapasztalatot fortélyokat trükköket amikben azóta is tovább és tovább fejlesztem magam,hogy a legjobbat legkülönlegesebbet nyújthassam ügyfeleim számára. Szeretem az egyediséget és nincs számomra lehetetlen, legyen bármilyen a megálmodott ruhád én megvalósítom neked. Amennyiben a meglévő kollekcióból választanál viszont szeretnéd különlegesebbé tenni, az is lehetséges átalakításokat szintén vállalom igényeid alapján a ruha lehetősegeihez mérten. Látogasd meg szalonom előre egyeztetett időponban, ismerjük meg egymást és tervezzük meg együtt álmaid ruháját a nagy napotokra.

elválasztó díszítősor

Üzletünk

Szalonom 2018-ban nyitotta meg kapuit a menyasszonyok előtt egy hangulatos szép folyamatosan fejlődő kis községben Faddon. Elnevezése: Individulell,,az egyediséget jelenti mely a szalon jellegét, az egyedi tervezésű menyasszonyi ruhákat és a rugalmas nyitvatartást egyaránt tükrözi. Folyamatosan bővülő készlettel több mint 100ruhával, egyedi megrendelések fotók alapján készülő ruhákkal, legyen szó esküvői, menyecske, koszorúslány, szallagavató vagy menyecske ruháról itt nincs lehetetlen és mindez elérhető árakon. Szalonom rugalmas nyitvatartási idővel az esti órákban is fogadja ügyfeleit előre egyeztetett időponttal egészen este 8óráig. Ha szeretnéd,hogy a nagy napod előkészülete is igazán csak rólad szóljon,hogy az álmod minden apró részlete tökéletes legyen és igazán egyedi.. akkor válaszd az Individuell szalont Faddon.

Egy menyasszonyi ruhabolt belső nézet.
elválasztó díszítősor

Individuell

Individuell

Menyasszony

Menyasszony fehér ruhában.

Egyedi tervezés alapján készült menyasszonyi ruhák várnak rád itt az Individuell szalonban Faddon. Nagy választékban több színárnyalatban találhatod meg számodra a megfelelőt. Minőségi anyagokból, csipkékből és kiegészítőkből készülnek magas szakmai tapasztalattal minden méretben. Folyamatosan bővülő készletünkben a legegyszerübb kisesküvői vagy polgári esküvői ruhától a nagy extra vagy egyedi álomesküvő ruháig itt mindent megtalálsz. Amennyiben saját elképzelésed van vagy akár fotó alapján szeretnél ruhát aklor jó helyen jársz együtt megvalósítjuk álomruhádat a nagy napodra.

elválasztó díszítősor

Koszorúslány

Bőséges választékban találhatod meg számodra a megfelelő ruhát az egyszerűtől a luxszus kivitelezésig. Elsősorban egyedi tervezés alapján készült ruhák várnak rád szinte minden színárnyalatban és fazonban, abroncsos, (A)vonalu vagy testhezálló modellek egyaránt. Minőségi anyagokból, csipkékből és kiegészítőkből készülnek magas szakmai tapasztalattal minden méretben, folyamatosan bővülő készlettel.Amennyiben saját elképzelésed van vagy akár fotó alapján szeretnél ruhát aklor jó helyen jársz együtt megvalósítjuk az álomruhádat.

elválasztó díszítősor
Koszorúslányok sorban.

Szalagavató

Fiatal lány szalagavató ruhában.

Egyedi tervezés alapján készült ruhák várnak rád amikből csak egy egy darab készül így biztosan nem fordulhat elő,hogy a rendezvényen valaki más is ilyen ruhát visel. Nagy választékban több színárnyalatban találhatod meg számodra a megfelelőt. Minőségi anyagokból, csipkékből és kiegészítőkből készülnek magas szakmai tapasztalattal minden méretben. Folyamatosan bővülő készletünkben a legegyszerübb (A)vonalu fazontól a nagy abroncsos exklúzív ruháig, itt mindent megtalálsz. Amennyiben saját elképzelésed van vagy akár fotó alapján szeretnél ruhát aklor jó helyen jársz együtt megvalósítjuk álomruhádat a bálodra.

elválasztó díszítősor

Galéria

Koszorúslányok
Menyasszony
Menyasszony lépcsőn
Menyasszony a vőlegényével sétál.
Koszorúslányok kék és rozsaszín ruhába.
Koszorúslányok farmerdzsekiben.
Koszorúslányok sötétkék ruhában.
Koszrúslányok háttal, virággal a kezükben.
elválasztó díszítősor

Boldog menyasszony

Év tapasztalat

Darabos árukészlet.